A mintegy 3500 db darab berendezés telepítése és az üzemeltetéssel kapcsolatos tanácsadás során cégünk kimagasló tapasztalatra tett szert, amivel a magyarországi piacon egyedülállóvá vált. Alapítótagjaink okleveles közgazdászok, míg munkatársaink az építőipar- és gépészmérnöki terület képviselői. Azonban nem félünk segítséget kérni külsős szakértőktől, mert tudjuk, hogy a közös munka eredménye gyümölcsöző. A 20 év szakmában eltöltött év rengeteg innovációt is magával hozott, amit 2014-ben egy szakemberekből álló zsűri CONSTRUMA díjjal értékelt.
Innovációink közé tartozik az automatikus iszapvíztelenítés, ami egy korábbi, faluszintű telepítés kapcsán vált szükségszerűvé. Mivel a falu részére csak egy igen nagy űrtartalmú, messziről érkező szippantós autó állt rendelkezésre, ezért az iszapelvét egyszerű megoldására volt szükség. Ennek kapcsán és a korábbi működési tapasztalatok alapján fejlesztettük ki az automatikus iszapvíztelenítést.
Munkánk során rendkívül fontosnak tartjuk az edukációt, a környezetbarát megoldások szélesebb körbe való eljuttatását.
Több kreditpontos építész és gépész továbbképzéshez szolgáltattunk már tananyagot, ami számunkra is tanulságos és értékes visszajelzés, miszerint a fiatal generáció számára fontos az, amit cégünk képvisel.
Emellett azt is kiemelten fontosnak tartjuk, hogy önmagunkat, és munkatársainkat is képezzük. A cég dolgozói és vezetői egyaránt rendszeresen részt vesznek szakmai képzéseken, ezzel korszerűsítve tudásukat mind a vállalatvezetés, mind a szakipar területein. Mentoraink között szerepel Kecskés Gábor, a Szent István Egyetem mérnöktanára és geotechnikai laboratórium vezetője és a hajdani Dulovics Dezső, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar Vízgazdálkodási Tanszék Vízellátás és Csatornázás Osztályának adjunktusa. Szeretnénk továbbadni ezt a tudást, ezért örömmel fogadjuk fiatal, egyetemi tanulmányaikat végző kollégáinkat is gyakornoki programunk keretein belül. Ezen kívül többször fordult már elő, hogy konzulensként segítette valamelyik munkatársunk az egyetemi hallgatók diplomadolgozatának megvalósulását.
Munkatársaink és alapítóink rendszeresen publikálnak szakmai lapokban, mint az Építéstechnika vagy a Vízellátás, csatornázás folyóirat, de emellett jelen vagyunk a nyomtatott sajtóban is, mint például a Lakáskultúra, Új Ház és Kert lapok. Médiaszerepléseink sorát bővíti a Kossuth Rádióban való megjelenésünk, ahol szakértőként vettünk részt a rádió műsorában, illetve nagyobb projektekhez kapcsolódó rendezvényeken államtitkárok jelenlétében mutatkozhatott be cégünk.
Erre a szakmai háttérre alapozva hoztuk létre termékeinket és egyedi szolgáltatásainkat. Utóbbi közé tartozik az iszapzsákos szennyvíztisztítók gyártása, ügyfeleink értesítése a szükséges karbantartásokról.
Gyártási folyamatainkat folyamatosan korszerűsítjük. Emellett munkatársaink arra törekszenek, hogy a tisztítóberendezéseket a legegyszerűbben és a leghatékonyabban lehessen használni, ezért folyamatosan kapcsolatot tartunk ügyfeleinkkel, ezzel támogatva őket a termék optimális használatában.
Az ÖkoTech Home Kft. innovációit nemzetközi szinten is elismerték. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával szabadalmi jogokat szereztünk számos európai és Európán kívüli országban.
Az A.B.Clear biológiai szennyvíztisztító berendezés épületgépészeti kategóriában 2014-ben CONSTRUMA NAGYDÍJAT KAPOTT!
az ÖkoTech-Home Kft. ügyvezetője.
Az ÖkoTech-Home Kft. alapítása: 1996.
Székhelye: 2500 Esztergom, Csendesvölgy utca 27.
Adószám: 12268687-2-11
Cégjegyzékszám: 11-09-008852
Bankszámlaszámok:
CIB Bank Forint számla:
10700268-70877618-51100005
IBAN: HU80107002687087761851100005
Euró számla: 10700268-70877618-50000005
IBAN: HU38107002687087761850000005
Schuster Péter és Krasznói Anna, mi vagyunk az ÖkoTech-Home alapítói, egy vállalkozásszervező, és egy pénzügy szakirányos közgazdász pár, akik Esztergom szélén, akkor két gyermekkel és azzal az álommal kezdtük a történetünket, hogy olyan vállalkozásba fogjunk, amiért igazán lelkesedünk, és ami a szívügyünket – a környezet védelmét és az élhető jövőt – szolgálja. A mi utunk nem volt egyenes, nem volt könnyű, de minden kanyar, minden bukkanó formált minket azzá, akik ma vagyunk.
Egy olyan jövőt álmodtunk meg, ahol mindenki független lehet a közművektől, és saját maga tisztíthatja meg a szennyvizét. Lelkesen hittük, hogy az ötletünk megváltoztatja a világot, és közelebb viszi az embereket az önállósághoz. Ám amikor a munkánk során számos alkalommal kapcsolatba kerültünk a csatornázási szakma képviselőivel, újra és újra megdöbbenve tapasztaltuk, hogy kemény ellenállással fogadtak minket. A csatornázási területen dolgozó szakemberek hitték, hogy mindenhol központi csatornarendszerre van szükség, és az egyedi szennyvíztisztítók csupán problémát okoznak. Meggyőződésük volt, hogy a magánfelhasználók alkalmatlanok a berendezések szakszerű karbantartására, és emiatt ezekkel a rendszerekkel csak a baj lesz. Számunkra ekkor világossá vált, hogy a küldetésünk nem csipán a technológiai akadályokról szól, hanem egy mélyen gyökerező szemléletváltásról is. De nem hátráltunk meg, mert tudtuk, hogy a vízért vívott küzdelmek korában az önellátás és a fenntarthatóság kulcsfontosságúak lesznek.
Még az ezredforduló évében, Budapestet szeretve, de kisgyerekekkel a város nyüzsgése és a mindennapi rohanás után valami nyugodtabbra vágyva, beleszerettünk Esztergomba. Nem azonnal vágtunk bele a váltásba, először albérlők lettünk, hogy biztosan tudjuk: ez az új otthonunk. Később megvettük a telkünket a vadregényes hegyoldalban, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a Dunára és a Börzsönyre. Péter közben közgazdász diplomája mellé OKJ-s kőműves képesítést is szerzett, hogy minél több mindent saját kezűleg, átgondoltan és költséghatékonyan valósíthasson meg az otthonunk építésénél. Bár az ingatlan Esztergom belterületén található, hamarosan szembesültünk a hegyoldal nagy kihívásával: itt nem lesz csatorna, és még a szippantós autó sem tud feljönni.
Ez volt az a pont, amikor rájöttünk, hogy a szennyvíztisztítást nekünk kell megoldanunk, de nem hagytuk, hogy ez eltántorítson minket. Már hangosan ötleteltünk, hogyan is oldhatnánk meg a szennyvíztisztítást, amikor Péter állatorvos édesapjának egy lelkes barátja önként átvette a „tervezést”: egy hordókból, szivattyúkból és csövekből álló mini szennyvíztisztító telepet álmodott meg számunkra – közvetlenül a tervezett bejárat elé. Egy igazi „műalkotás” lett volna, pont ott, ahol a vendégeket fogadnánk! Ez elég nagy fejtörést okozott, de pár napon belül egy újság épp azon az oldalon nyílt ki, ahol egy hirdetésben előregyártott házi szennyvíztisztító berendezést ajánlottak. Ekkor döbbentünk rá, hogy ilyen megoldások léteznek, és ezután célirányosan kezdtünk külföldön keresgélni, míg végül rátaláltunk egy szlovák gyártó megfelelő berendezésére. Persze nem tudtuk, hogyan fizetjük ki, mert a telekvásárlás és az építkezés mellett nem volt félretett pénzünk. Végül Anna nagymamájától kértünk kölcsön ötszázezer forintot, – ami akkor egy átlagos havi fizetés többszörösének felelt meg – hogy kifizethessük a két szennyvíztisztítót! A szlovák gyártó ugyanis felajánlotta, hogy ez esetben a harmadik berendezést ajándékba adja, bízva abban, hogy így kedvet kapunk a forgalmazáshoz – így lettünk akarva-akaratlanul szennyvíztisztító forgalmazók!
Nem volt reklám, nem voltak kampányok, csak mi ketten és Anna édesanyja, aki ezekben a napokban a fodrászánál mesélt rólunk. És ott ült egy hölgy, aki a fodrász kezei alatt felkapta a fejét: „Egy szennyvíztisztító? Nekem pont ez kell!” Így ő lett az első vásárlónk. Azt hittük, ennél szürreálisabb már nem lehet a történetünk. De ezzel valami elindult, ami nagyobbra nőtt, mint valaha elképzeltük.
Péter nemsokára nap mint nap hajnalban kelt, autóba ült, és maga végezte a telepítéseket, irányította a munkagépeket, utazott Szlovákiába újabb tisztító berendezésekért, míg Anna nappal banki vezetőként dolgozott, este pedig marketingesként, ügyfélszolgálatosként és pénzügyi vezetőként lépett be az ÖkoTech-Home világába. Ez egyáltalán nem volt könnyű, hiszen eközben a családunk is bővült: Áron érkezésével öten lettünk, majd Botond megszületésével már hatan, és a gyerekeknek is sok törődésre volt szükségük. Ebben az időszakban szerencsére sok személyes segítséget kaptunk a nagyszülőktől, ami nélkül ez az őrült tempó egyszerűen elképzelhetetlen lett volna. Ekkor kezdett igazán családias lenni a vállalkozás, ami egyszerre volt egy önfenntartó megoldás az otthonunkban, és egy közös álom, amit napról napra építettünk. Hamarosan már 6 fővel dolgoztunk, – időközben telepítő karbantartó, műanyaghegesztő, értékesítő, és adminisztrátor kollégával bővült a csapat – így Anna feladatai a marketinges és gazdasági feladatok mellett a személyzetis munkakörrel is kibővültek, hogy a csapatunk is együtt növekedhessen velünk.
2010-ben a sors újabb kihívást állított elénk. A szlovák partner váratlanul felbontotta velünk a szerződést, és úgy éreztük, hogy egyetlen pillanat alatt omlott össze minden, amit addig felépítettünk. A stressz és a feszültség súlya szinte kézzelfogható volt – annyira megviselt minket, hogy Anna másnap balesetet szenvedett, és eltörte a bokáját. Pedig ekkor már sorakoztak a megrendelések, egyre inkább ismertté váltunk a piacon – a vásárlóink bizalma erősödött, és egyre többen keresték a termékeinket. Mintha az élet próbára akart volna tenni minket, hogy készen állunk-e a nagyobb kihívásokra.
A nyomás ekkor ismét felszínre hozta a kreativitásunkat. Valójában Péter az üzemeltetési tapasztalataiból kiindulva már évek óta azon törte a fejét, hogyan lehetne olyan berendezést alkotni, amely a nagy szennyvíztisztító telepekhez hasonlóan biztosítja az egyenletes iszapszintet és a folyamatos iszapkoncentráció csökkentést. Mikor a szlovák gyártó hátat fordított nekünk, elhatároztuk, hogy a hátrányból előnyt kovácsolva megalkotjuk a saját, új berendezésünket, ami már tartalmazza ezt a funkciót. Sok kísérletezés és fejlesztési munka következett, mire végül megszületett az A.B.Clear iszapzsákos szennyvíztisztító, amely forradalmasította az egyedi szennyvíztisztítást.
Az iszapzsákos megoldás nemcsak minket mentett meg, de a szakma is elismerte, és 2014-ben Construma-díjat kaptunk érte. De, ami talán ennél is fontosabb: a hazai mellett beadtuk az európai szabadalmi igényünket is, ami a nemzetközi piacok előtt is megnyitotta az ajtókat.
2011-re már teljes volt a családunk: Ambrus, Orsi, Áron és Botond, és ekkor már a legkisebb gyermekünk is ovis volt. Ez egy örömteli időszak volt, hiszen a gyerekek tele voltak vidámsággal és életörömmel, de néha azért némi morcossággal kérdezték: „Nem választotok inkább egy rendes állást?” Zavarta őket, hogy esténként is dolgoztunk, és a közös családi hétvégéket is sokszor megszakította egy-egy helyszíni bejárás. De mi nem tudtuk feladni, mert láttuk, hogy amit csinálunk, annak valódi értéke van. Az életünket, otthonunkat, sőt még a nyaralásainkat is a szennyvíztisztítók köré szerveztük, mindig volt egy bejárás vagy terepszemle, ami útba esett.
Anna, amikor lezárult az új berendezés közel egy éven át tartó vizsgálatsorozata és megkapta a CE tanúsítványt, 2012-ben, végleg felállt a banki kockázatkezelési osztályvezetői székből, hogy teljes idejét az ÖkoTech-Home-nak szentelhesse. Nem volt már megállás, csak előre!
2008 és 2017 között minden évben részt vettünk kiállítóként a Construma szakkiállításon, ahol évről évre bemutathattuk a legújabb fejlesztéseinket, és találkozhattunk azokkal, akiknek igazán számít a környezetbarát megoldások jövője. 2018-ban még nagyobb léptékre váltottunk: kiállítóként képviseltük magunkat Európa legnagyobb szakipari vásáron, a müncheni IFAT-on, hogy megosszuk tapasztalatainkat és tudásunkat a nemzetközi közönséggel.
Ezen túl rendszeresen adunk elő különböző szakmai fórumokon, települési rendezvényeken és lakossági találkozókon, ahol lakosoknak és polgármestereknek segítünk eligazodni a környezetbarát szennyvízkezelés lehetőségeiben. Mindenhol azzal a céllal jelenünk meg, hogy támogassuk az embereket a legjobb döntések meghozatalában, és hozzájáruljunk a közösségek fenntartható fejlődéséhez.
Számunkra ezek az események nemcsak szakmai bemutatkozások, hanem lehetőségek arra, hogy segítsünk, ismereteket adjunk át, és aktívan részt vegyünk a közösségek környezettudatos megoldásainak építésében.
Ahogy évről évre haladtunk előre, a termékeink és szolgáltatásaink is folyamatosan fejlődtek. Számtalan apró fejlesztés és innováció segített minket abban, hogy még hatékonyabb megoldásokat kínáljunk. Ennek egyik kiemelkedő példája egy 200 fős távvezérlésű szennyvíztelep, amely Európai Uniós mintaprojektként készült. A képesített víziközmű-tervező által eredetileg készített terv számos kihívást tartogatott, de Péter közgazdászi szemléletével költséghatékony megoldásokat dolgozott ki úgy, hogy a komplex projekt továbbra is minden műszaki elvárásnak megfeleljen. Az elkészült telep azóta is kifogástalanul működik, és remek példája annak, hogyan sikerült egy nemzetközi szinten is elismert, mintaszerű megoldást létrehoznunk.
Ma már 20 fős csapattal dolgozunk, akik nélkül nem lennénk itt. Továbbra is arra törekszünk, hogy mindenki, aki hozzánk fordul, megtalálja a saját megoldását, és soha ne kelljen kompromisszumot kötnie a környezetvédelem és a fenntarthatóság terén.
Köszönjük a családunknak, a barátainknak, a kollégáinknak és Nektek ügyfeleinknek, akik hisztek bennünk. Hálával tölt el minket, hogy azon dolgozhatunk, hogy eszközt és tudást adjunk az embereknek ahhoz, hogy a szennyvizet környezetbarát módon, gazdaságosan tudják kezelni. Együtt elérjük, hogy több víz maradjon a közvetlen környezetünkben.
Az ÖkoTech-Home több, mint egy cég – ez egy közös kaland, aminek Ti is részesei vagytok. Minden egyes telepítés, minden egyes kihívás és minden elért mérföldkő mögött ott áll egy kis csapat, akik nem adták fel az álmukat.
Tartsatok velünk a következő 25 évre is, és álmodjunk tovább együtt egy zöldebb, tisztább világot!
Biológiai szennyvíztisztító berendezések gyártása, telepítése.
ÖkoTech Home Kft. – 1997-2025.
Copyright © 2025 Minden jog fenntartva.